Ugrás a fő tartalomra

HÁLA LISTA


 

A háláról írni akkor, amikor pont az ellenkező lelkiállapotban vagy, az komoly kihívás, de pont ez a szép benne. Tudsz-e róla úgy írni, mintha valóban a HÁLA érzése hatna át?

Mivel tudod, hogy milyen érzés, amikor őszintén és szívből hálás vagy, nem lesz olyan nehéz dolgod.

Mi a hála?

A hála öröm, köszönet azért, amit eddig megkaptál, elértél.

DE! Az igazi hála ott kezdődik, amikor azért is hálás tudsz lenni, hogy ma felébredtél, egészséges vagy, van mit enned, van fedél a fejed fölött, van munkád, családod, sorolhatnám.


Az a baj, hogy ezek a dolgok, annyira evidensek sok ember számára, hogy ezért kezd el elégedetlen lenni, és végül semmi sem lesz elég. Kell az is, meg az is, meg új ház, új autó, még drágább nyaralás.


Azért menj egy drága nyaralásra, mert arra a helyre vágysz! Ne pedig azért, hogy legyen mit mesélni a gazdag üzletfeleknek, a szomszédoknak, és posztolgatni persze.


Legyen nagy házad, új autód, ezzel nincs is semmi gond, de közben legyél hálás azért, hogy a kertedben kivirágzott egy szál tulipán.


Épp egy könyvet olvasok, ami nem kimondottan a háláról szól, de sok tekintetben mélyen van érintve a téma.

Mondok egy példát, adtál már valaha hálát az ágyadnak azért reggel, amikor felébredsz, hogy kényelmes pihenésben volt részed az éjszaka folyamán az ő jóvoltából?



Megköszönted-e valaha egy ruhádnak, ami épp rajtad volt, hogy szép és csinos vagy benne, és van mit felvenned?

Megköszönted-e valaha a munkahelyednek, hogy itt dolgozhatsz, és a megélhetésedet biztosítja?

Megköszönted valaha az autódnak, hogy biztonsággal elvitt téged A pontból B pontba?


Amikor este leülsz a családoddal vacsorázni, adsz hálát az ételért, ami az asztalon van, vagy csak eszel, rutinból, mert ez evidens dolog. És, talán annyi elhangzik köztetek, hogy jó étvágyat!


Hálát általában akkor szoktunk adni, amikor valami rossz dolgot éltünk át, megoldódott, rendeződött, valaki meggyógyult.., vagy elkerültünk egy balesetet. Tehát, valami kirívóan extrém történés hatására. Ilyenkor mindenki azonnal tudja gyakorolni a hálát. De az apróságok miatt nem ad hálát, eszébe se jut, mert erre se tanít minket senki.


Minél apróbb dolgokért ösztönből és őszintén tudsz hálás lenni, annál több olyan dologban lesz részed, amiért ismét hálás lehetsz. A jó a jót vonzza. A hála pedig a még több hálát.



Van, aki azért is hálás tud lenni, amikor egy pillanatra elmereng a madarak repülésében, vagy azért, hogy végignézhet egy gyönyörű naplementét. Vagy valaki meglepte egy szelet csokival, csak úgy, váratlanul.


Ne legyen minden dolog, amit az élttől kapunk EVIDENS! Mert nem az!


A HÁLA megtanít alázatosnak lenni, és ÉRTÉKELNI, mindent, bármit, akármit.


Tehát, HÁLA LISTA


Írtál már valaha magadnak egy ilyen listát?

Csak szólok, hogy az eleje nagyon nehéz lesz, és kevés dolog fog eszedbe jutni. De amikor a kezdeti ellenálláson képes leszel túllépni, és végre elkezded a listádat írni, nem fogod tudni abbahagyni. A lista eleje nyögvenyelős lesz és feszültségekkel teli. Az is lehet, hogy a benned lévő feszültségtől felpattansz, áááá, ezt te nem tudod, és nem is akarod megcsinálni, átgondolni, és leírni.


Sokat kell gondolkoznod. De amint elkap a hév, nevetni és sírni fogsz egyszerre, ahogy írod és írod a sok szép, csodás, gyönyörű dolgot, amiben eddigi életed során részed LEHETETT!


Mire a HÁLA LISTA végére érsz, érteni fogod az egész LÉNYEGÉT. Olyan érzelmi állapotba kerülsz, amit lehet, hogy eddig még nem is éltél át.


És, ha a listád végén úszol a boldogságban, és végre kimondod magadnak, hogy GYÖNYÖRŰ ÉLETED VAN! akkor nyiss egy füzetet magadnak, és ha teheted, naponta írd bele, hogy aznap miért, vagy mikért lehetsz hálás.


Segítek egy kicsit, jó!? 🙂

AZÉRT VAGYOK HÁLÁS:


Mert megszülettem!

Mert egészséges vagyok, minden testrészem tökéletesen működik, és képes vagyok bármit elvégezni. pl. egy egy kávét főzni önállóan. Hidd el, sok olyan ember van, aki bármit megadna, ha képes lenne egyedül megfőzni magának egy kávét.


Mert olyan munkám, hivatásom, vállalkozásom van, ami minden nap boldogsággal tölt el, van benne kihívás, változatosság, siker, előre haladás, mások támogatása, csapatmunka. ( ha nem ilyen a munkád, keress olyat, ahol ezt megélheted. )


Mert látok, hallok, érzek, érzékelek, ízlelhetek.

Mert szerethetek

Mert ekkor, és ekkor volt bátorságod belevágni pl. egy iskolába, tanfolyamba, bármibe, ami új, és neked örömet okozott.


Mert kitartó voltál pl. egy olyan helyzetben, ami neked fontos volt, de szinte mindenki le akart beszélni. Te pedig ennek ellenére végigcsináltad, és sikert értél el



Mert letetted a jogosítványt

Mert felmondtál a munkahelyeden úgy, hogy nem volt másik opciód, de mégis megtetted, mert így érezted helyesnek, és idővel bebizonyosodott, hogy jól döntöttél.


Nem csak az életnek lehetsz hálás valamiért, hanem MAGHADNAK IS! Egy barátnak, a párodnak, a gyerekednek a szüleidnek, és még a kutyádnak is hálás lehetsz azért, hogy te lehetsz a gazdája.

Érted már, hogy miről beszélek?

Aki képes a hálát gyakorolni, nyugodt és kiegyensúlyozott emberré válik, és egy olyan pont lesz mások életében, akinek jó a közelségében lenni.


A hálás ember sokat mosolyog, és aki sokat mosolyog, szívesen ad ebből másoknak is. A hálás embert nehezebb kizökkenteni. A Hálás ember önzetlen ( normálisan önzetlen) A hálás ember megtanult minden apróságnak örülni, és értékelni, mert megtanulta észrevenni az apróságban rejlő csodákat. Mert minden fontos dolog az apróságokon múlik.


Szükséged van egy kis segítségre, vagy kérdésed lenne? Írj nekem bátran, szívesen segítek! 🙂


info@norapicturestudio.hu


https://www.norapicturestudio.hu/


https://www.facebook.com/norapictures


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Michelin csillagos vendég séf a konyhában: Egy felejthetetlen élmény a veszprémi Hotel História Malomkertben

  Egy érdekes és különleges élményt szeretnék veletek megosztani. Egy eddig számomra ismeretlen étterem konyhájában történt, ahol egy rendkívül izgalmas eseménynek lehettünk részesei. A Hotel História Malomkertben rendezett Michelin csillagos vacsorát örökíthettem meg a fényképezőgépemmel a konyhából.   K orábban soha nem kértem meg senkit, hogy engedjen be a konyhájába fotózni. Ezért is tekintettem ezt egy nagyon izgalmas kihívásna k. Először is szeretném megköszönni Zsoltinak, a kedves ismerősömnek, hogy közbenjárt ezért a lehetőségért. Azonban fontos kiemelnem, hogy ez sokkal több volt, mint csupán lehetőség. Ez egy felejthetetlen élmény volt. A konyhafotózás mindig is a szívem csücske volt. Egy étterem konyhája viszont nem játszótér, hanem egy komoly hadszíntér. Természetesen a jó értelemben, hiszen szigorú játékszabályok vannak, amiket mindig be kell tartanom, hogy senkit ne zavarjak. Egy hatalmas konyha nekem olyan, mint Alice csoda országban :) Ami...

Közös pillanatok a természet szívében - Egy barátság kezdete a fotózás varázsában

  Néhány nappal ezelőtt, a kicsit hűvös és borongós időjárás ellenére a természetben fotóztunk. És nem csak fotóztunk, hanem egy nagyon jót beszélgettünk Rozival. Több mint 3 órát töltöttünk együtt egy nagyon szép parkban, ahol eleve sok lehetőség van a fotózásra. Személyesen most találkoztunk először, de egy fotózást megelőző, kellemes online beszélgetésen már kiderült, hogy erősen egy követ fújunk, és az életünk különböző állomásai is hasonlóak. Nem hiszek a véletlenekben, így biztosra veszem, hogy Rozi valami Isteni közbenjárás útján került hozzám, és választott engem, több jelentkező fotós közül. A három együtt töltött óra alatt leginkább beszélgettünk, és leginkább Roziról. Természetes, hogy nem fogom kiadni az életét és a titkait, de ahhoz képest, hogy mennyire embert próbáló dolgokat old meg nap, mint nap huszonévesen, csak felnézni tudok rá, és tanulni tőle. Időnként annyira elvitt a beszélgetés, hogy attól tartottam, nem sok fotóanyagunk lesz a végére. ...

Az Arcok Varázslata: Önismeret és érzelmi tükör 2. rész

  Mindenkinek vannak sajátos szavai, ez ok. De, amikor levágod, hogy egy-egy szót vagy kifejezést  túlságosan sokszor használsz, az egy durva szembesülés, és tanulás. Mondhatom önreflexiónak, mert az. És ettől kezdve figyelsz, hogy kevesebbet használd a megszokott kifejezéseket. Nem kell elhagyni, csak csökkenteni a számukat. Tudatosabb leszel!  Bejönnek helyette más szavak, és máris változtál. Változatosabb a szókincsed, igényesebb a stílusod, de mégis te vagy! Formálódsz, tanulsz, és változtatsz.  És akkor térjünk vissza a fotózáshoz és az arcunkhoz Milliószor elmondtam már, és még fogom is, hogy én az a fotós vagyok, aki tudja milyen érzés, amikor valaki nem szereti, ha fénykép készül róla. Ezért tudom az ügyfeleimet érteni, és jól kezelni.  A gyerekkoromból szinte alig van fotóm, és a felnőtt időszakom sem hemzseg a milliónyi rólam készült fényképtől.  Aztán ezt egyszer csak meguntam, és elkezdtem magamat fotózni. Ok, könnyű nekem, van egy jó ...