Amikor 10 évvel ezelőtt komolyabban kezdtem foglalkozni az írással, mindenféle tanulás nélkül, csak úgy érzésből, azt hittem, hogy egy átlagos dolgot teszek. Ha én tudok írni, azaz papírra vetni a gondolataimat, érzéseimet, félelmeimet, kudarcaimat, sikereimet, vágyaimat, akkor arra mindenki más is képes. Csak fogok egy papírt vagy egy laptopot, és írom, ami jön.
Bennem valahol mindig volt egy nagyon erős, nagyon belső késztetés, ezt ma már sok helyen hívásnak nevezik, hogy írjak. Egyszerűen tombolt bennem, hogy írjál! Az első könyvem megírása előtt készítettem néhány interjút olyan emberekkel, akiket ismertem. Adott egy téma, ami érdekel, vagy egy ember, aki érdekel. Ismerem, egyeztetek vele, felkészülök és utána olvasok, majd személyesen vagy online leülök vele beszélgetni. Vannak kérdéseim, neki vannak válaszai, azt utána szépen összerakom írásban, pofozok rajta, átküldöm a beszélgetőpartnernek. Olvassa, ha szükséges, javítja, vagy korrigálunk, vagy hozzáteszünk még néhány mondatot, választunk hozzáillő fotókat, megszerkesztem, és kész. Majd jöttek olyan interjúk, akik ismeretlenek voltak a számomra. Készítettem interjút magyar és angol nyelven is. És valahogy mindegyik nagyon jól sikerült. Aztán írtam néhány autótesztet, női szemmel. Kaptam 10 napra a SUZUKI-tól vadi új modell autókat. Használtam őket, fotóztam kedvemre és írtam róla egy beszámolót, hogy mi tetszett és mi nem.
Aztán új lakhelyem lett, külföldön, Mallorcán, ahol teljesen egyedül éltem, 7 hónapig. Bennem ekkor kezdett el ordítani a hang, hogy ülj le és írjál könyvet! Az első könyvem úgy kezdődik, hogy nem tudom hogyan kell könyvet írni, de én most elkezdtem az első könyvemet.
Olyan témáról írni, ami személyes, ami intim, ami másoknak alapot adhat arra, hogy csámcsogjanak rólad, nem egyszerű feladat, de nekem ez volt benne a kihívás. Két oka és célja volt a könyvemnek és magának az írásnak. Egyrészt az, hogy másoknak segíthessek, hasonló helyzetekben. A másik célom pedig az volt, bár erre csak évekkel később jöttem rá, az ÖNTERÁPIA.
Ha vannak érzéseim, gondolataim, akkor le tudom írni őket. Ha ez nekem megy, akkor másoknak is simán megy. Miután megírtam az első könyvemet, kész lett és a kezemben foghattam, érezhettem az illatát, elolvastam néhány mások által írt cikket. Olyan írásokat, amelyek adott esetben egy magazin oldalain jelennek majd meg, vagy már meg is jelentek. És akkor jöttem rá, hogy sajnos nem tud mindenki írni. Ez valahogy csak nekem természetes közeg, másoknak nem.
Sok éve azon gondolkodom, hogyan segíthetnék másoknak mégis az írás önterápiájával.? Azért izgalmas ez a téma, mert brutálisan hatékony! Nem szükséges hozzá senki más segítsége. Nem kerül pénzbe, csak időbe és őszinteségbe. Csak arra van szükség, hogy időnként legyen egy kis időd egyedül lenni, amikor csak az írásra kell figyelned és önmagadra.
Mesélek egy történetet, így könnyebb lesz érteni, hogy én miben segíthetek neked
Évekkel ezelőtt történt egy kedves ismerősömmel. Hölgyről van szó, akinek megrogyott a házassága egy kicsit. Mondhatjuk azt is, hogy tele lett a hócipője azzal, hogy a férje nem segít neki semmiben, és alig beszélgetnek. Nagy a feszültség, rossz a légkör. Azt tanácsoltam a hölgynek, hogy amikor a férje nincs otthon, üljön le egy nagyobb darab papír és egy toll társaságában, és írja le, hogy mit érez. Írjon egy levelet a férjének. De! Kedves levelet. Olyat, ami tele van szeretettel, és nincs benne vádaskodás, hiszti, számonkérés, ultimátum. Csak írja le neki szépen, hogy mi az, ami nem jó, ami bántó, ami fáj, és kérje meg a férjét, hogy ebben segítsen neki. Majd amikor a férj hazaér, kicsit pihent és már a tv-t nézi, adja oda neki a levelet, lezárva, borítékban. És kérje meg, hogy amikor kedve és hangulata lesz, olvassa el, egyedül. Nem sürgős! És ezzel a témát és a levelet is engedje át a férjnek. Nem kérdezgetjük, hogy elolvastad már? ÉÉÉÉS?
folyt. köv....
info@norapicturestudio.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése